Bemutatkozás
 
Szolgáltatásaink
 
Képtár
 
Letölthető dokumentumok
 
Elérhetőségeink
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Háttérzene
 
Idősek Klubjában történt

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Késő őszi kirándulás

Karaffa Ferencné  2010.12.27. 14:56

2010. november 10-én romániai kirándulást szerveztünk a Nyírségi Napfény Idősek Klubjának tagjai részére. Az uticél Nagybánya és környékének megismerése volt. A határ átlépése után a dubrovnyiki polgármester, alpolgármester és egy tolmács várta csapatunkat. Megtekintettük Nagybánya nevezetességeit, majd Koltóra vezetett utunk, ahol Petőfi Sándor töltötte mézes heteit. A Teleki Kastély parjából láthattuk a Bérci hegyeket, a költő szobrát és a kastélyban berendezett múzeiumot. Estére kissé fáradtan de élményekben gazdagodva érkeztünk haza.  

Adventi készülődés

Karaffa Ferencné  2010.12.27. 14:30

Mint minden évben, idén is az advent első vasárnapját megelőzően a klubtagokkal adventi koszorúkat készítettünk. Az egyéni díszítéshez szükséges alapanyagokat (gyertyák, szalagok, stb) az intézmény biztosította. Kisebb-nagyobb segítséggel mindenki saját maga készítette el az adventi koszorúját. A kézműves foglalkozás jó hangulatban zajlott még néhány karácsonyi dal is elhangzott.  

Idősek Napja

Karaffa Ferencné  2010.12.27. 14:26

Intézményünkben október 5-én ünnepeltük az Idősek Világnapját. A hagyományokhoz híven igyekeztünk színes, vidám műsorral kedveskedni időseinknek, abból a célból, hogy mosolyt csaljunk arcukra és tiszteletünket fejezzük ki irántuk.

Máriapócson jártunk

Karaffa Ferencné  2010.10.04. 15:46

A Nyírségi Napfény időseivel október 1-én Máriapócson jártunk, hogy a felújjított templomot megnézhessük. Egy nagyon szép ünnep részesei lehettünk, hiszen ezen a napon az Istenszülő Oltalmmának Ünnepén egy új fatemplom alapkövének letételét is végezték. A Szent Liturgiát követően, melyet Kocsis Fülöp hajdudorogi megyés püspök tartott közreműködött az Eperjesi és a Nyíregyházi Papnevelő Intézet kórusa is. Felejthetetlen élményben volt részünk.

Mihálynapi rendezvény a gyerekekkel

Karaffa Ferencné  2010.10.04. 15:03

2010. szeptember 29-én második alkalommal vettünk részt a Nyírkércsi Idősek Klubjának tagjaival az óvoda ás iskola szervezése által megrendezett Mihály Napi rendezvényen. Színes programok vártak ránk, mint például a mesterség bemutató program, sütő-főző program, és játékok programja. A gyerekek és az idősek által közösen készített pogácsát és lapcsánkát a nap folyamán mindenki megkóstolhatta, amelynek igen nagy sikere volt.

Vidám Falunap Nyírkércsen

Karaffa Ferencné  2010.09.08. 23:16

A Nyírségi Napfény idősei és dolgozói szeptember 4-én aktívan részt vettünk a nyírkércsi falunapon. Fínomabbnál-fínomabb ételeket sütöttünk-főztünk (lángost, lapcsánkát, kukoricás és rizses töltött káposztát). Nagy öröm volt számunkra, hogy a meghírdetett főzőversenyen a töltött káposztánk a külön díjat kapta. Délután a kultúrális programok részesei is voltunk, hiszen a népdal körünk nótacsokorral kedveskedett a közönségnek. Nagyon jó érzés volt látni, hogy fiatalok és idősek közösen szórakoznak, kikapcsolódnak és emlékezetes pillanatokat élnek meg együtt.

Kirándulás a gyerekekkel

Karaffa Ferencné  2010.09.08. 16:08

 A nyár folyamán közös kisvonat kiránduláson vettünk részt az óvodás gyerekekkel. Ramocsaházán fagyiztunk, Nyíribronyban pedig a református Tiszteletes Úr szervezésével a gyerekek játszhattak a plébánia udvarán, az idősek pedig megnézhették a helyi református templomot.  

Nyíribronyi falunapon jártunk

Karaffa Ferencné  2010.09.08. 15:51

A Nyíribronyi Falunap részesei lehettünk júliusban, ahol időseink igencsak kivették részüket a munkából. A délután folyamán lapcsánkát és lángost sütöttünk, amit a vendégek és látogatók jóízűen fogyasztottak.   

Nyírbátorban strandoltunk

Karaffa Ferencné  2010.09.08. 15:40

Júliusban a klubtagokkal a Nyírbátori strandon jártunk, amely kirándulás leírhatatlan örömet szerzett mindenkinek. Szép, igényes környeztben fürödtünk, napoztunk, beszélgettünk és igen vidám hangulatban töltöttük el a napot.

 

Falunap Ramocsaházán

Karaffa Ferencné  2010.06.11. 12:54

Intézményünk az idősek és a dolgozók közös szervezésével vett részt a 2010-es falunapon Ramocsaházán. A csapat 12 féle hagyományos ételt készített, amit a vendégek kóstolgathattak. A ramocsaházi ízeket képviselte a rizses és kukoricás töltött káposzta, a pörköltök sokasága, a kalácsok változatos formái, a lapcsánka, a lángos, a zöldség és gyümölcs saláták. A nap folyamán szórakoztató és kultúrális műsorok részesei is lehettünk, ugyanis az időseink népdal köre fellépett önálló műsorszámmal.

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Intézményi hírek
 
Ajánlott linkek
 
Eseménytárak
 
Hirlevelet szeretnék!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Látogatók száma
Indulás: 2009-02-13
 
Hasznos
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon